Japán

 
 
 

 

Élménybeszámoló Japánból

 

Japánról írni élménybeszámolót olyan, mintha a Bibliát próbálnám összefoglalni 1 oldalban. Azért még próbálkozok:)

Szóval én 2016 szeptemberében töltöttem 1 hónapot Tokyóban, a Kyorin University School of Medicine Hospital-ben, egy olyan kórházban, amit eleve meg sem jelöltem. Oszaka környékén jelöltem meg 3 várost, és végül a 3. helyről, Okayamából írt a CP, hogy sok szeretettel fogadnak, de olyan osztályra nem tudnak rakni, amit megjelöltem. Még olyan osztályra se tudtak volna, amit bármilyen hatodéves gyakorlatnak el tudnék itthon fogadtatni. Felajánlották, hogy áttesznek egy másik egyetemre. Rengeteg papírmunkába és e-mailezésbe került ez, és a bizonytalanságok tisztázásában az sem segített, hogy a japánok 2-3 hetenként válaszoltak az üzenetekre. Persze nagyon megörültem, amikor kiderült, hogy végül Tokyóba tettek át szív- és érsebészetre, de csak a kiutazás előtt 2 héttel tisztázódott minden részlet.

Az időzónáknak köszönhetően 31 órás utazás után érkeztem meg a kollégiumba (a repülőjegyet Oszakába vettem meg). Első kultúrsokk: házba belépni cipőben/papucsban szentségtörés, a szobában ágy helyett futon, a vécéülőke hőmérséklete beállítható, a szemetet 7 kategóriába sorolva szelektíven kell gyűjteni. De mindenkinek saját szobája volt konyhával, mosógéppel, szárítógéppel, légkondival, erkéllyel és komplett fürdőszobával.

Jet lag-től szenvedve az első hétvégét átaludtam. Hétfőn az egyik CP-m értem jött, elkísért a 3 percre lévő kórházhoz, bemutatott a profnak, és kezdődhetett a gyakorlat. Az osztály orvosainak többsége tudott angolul, és szívesen is foglalkoztak velem, mutattak, magyaráztak. Kaptam saját köpenyt, névkártyát, asztalt az irodában. Heti 2 napon voltak betervezett műtétek, amiken részt is vettem, néha bemosakodva. A többi 3 nap vagy szerveztek nekem valami programot (pl. szívultrahang, elektrofiziológiai labor stb.), vagy fejtágítást tartottak egy-egy műtéttípusról, vagy szakkönyveket olvasgattam. Napi 7-8 órát tartottak bent, de mindig foglalkoztak velem és volt mit csinálnom (a magyar kultúra bemutatását is beleértve:)).

Az egyetem leírásánál is szerepelt már, hogy bármi kívánságunk lehet szórakozás terén, a CP-k megoldják. Ezt teljesen komolyan is gondolták. Hárman voltunk ott külföldi hallgatók szeptemberben. Megismertük egymást, a CP-ket is, és az IFMSA több tagját is. A kért kirándulásokat, programokat megszervezték nekünk, pár ember mindig el is kísért bennünket. Bejártuk Tokyót, ellátogattunk Kamakurába, Nikkóba, Kyotóba és Osakába. Megnéztünk egy kabuki előadást, felpróbáltuk a yukatát, szerencsétlenkedtünk egy teaceremónián, megjósolták a szerencsénket, láttunk maikókat, végigkóstoltuk a hagyományos japán ételeket – édességeket – italokat, idővel hozzászoktunk a zöldteás cukorkához-kekszhez-fagyihoz-ropihoz-csokihoz-sütihez-kávéhoz-mindenséghez, felültünk a shinkansenre, sétáltunk felhőkarcolók között, meglátogattunk rengeteg ősrégi és gyönyörű sintoista, ill. buddhista templomot, átmentünk megszámlálhatatlan torii kapu alatt, barangoltunk több bambuszerdőben, megtapasztaltunk egy kicsi földrengést és egy nagy tájfunt.

Az emberek általánosságban kedvesek, udvariasak, segítőkészek, viszont félénkek. Angolul keveset tudnak, de a nagyvárosokban sok angol kiírás van, el lehetett boldogulni. Érdemes átnézni japánul az udvariassági formákat, mert nem telik el 10 perc úgy, hogy ne kelljen használni valamelyiket. A buszhoz/vonathoz/metróhoz sorba kell állni, köszönetkor illik meghajolni, a pálcikahasználat gyakorlása erősen ajánlott, a zsebkendő hanyagolandó… A kulturális szakadék ellenére teljes mértékben tudom ajánlani az országot, és cseregyakorlatra Tokyót, a Kyorin University-t és az ottani szívsebészetet is. Az egyetemen a legtöbb orvos és hallgató hallott már Magyarországról, néhányan jártak is Budapesten, azért a magyar szuveníreket és kultúraismertetést szívesen veszik.;)

 

Tisza Katalin

Engedélyezem, hogy a Debreceni Orvostanhallgatók Egyesülete (DOE) a facebookos csoportján, ill. a DOE honlapon publikusan is megossza az élménybeszámolóimat és a fényképeimet.